A természetnek különös, már-már sötét fantáziája van – és ezt kevés élőlény bizonyítja jobban, mint a bizarr Clathrus archeri, amelyet sokkal beszédesebb nevén „ördög ujjainak” is hívnak. Első pillantásra egyáltalán nem is hasonlít gombára. Inkább úgy néz ki, mintha valami élőlény lenne… mintha figyelne, vagy éppen feléd nyúlna.
Ez a különös gomba Új-Zélandon, Tasmániában és Ausztráliában őshonos, és életciklusa annyira szokatlan, hogy szinte egy horrorfilm jelenetére emlékeztet. Kezdetben teljesen rejtve fejlődik a talaj alatt, egy halvány, húsos burokba zárva, amely megtévesztésig hasonlít egy tojásra.
Ebben a szakaszban semmi sem utal arra, milyen különös átalakulás vár rá – ártalmatlannak, szinte hétköznapinak tűnik.Ez azonban gyorsan megváltozik.
Ahogy a gomba fejlődik, egyre nagyobb nyomás keletkezik a tojásszerű burok belsejében. Majd hirtelen, szinte robbanásszerűen, a burok megreped. Ami ezután történik, az adja a hírhedt nevét. A feltörő héjból négytől akár nyolcig terjedő,
hosszúkás, csápszerű nyúlvány tör elő, amelyek lassan kinyílnak és a levegőbe nyúlnak – mintha egy másik világból származó lény próbálna utat törni magának.
A látvány egyszerre lenyűgöző és nyugtalanító. Az „ujjak” élénk rózsaszíntől mélyvörösig terjedő színűek, felszínük szivacsos, apró dudorokkal borított, ami még inkább fokozza a nyers, organikus hatást. Enyhén nedvesen csillognak,
így még inkább úgy tűnik, mintha valóban élő szövetek lennének. Nem csoda, hogy aki először találkozik vele, gyakran nem is gombának nézi.De a hátborzongató kinézet csak a történet egyik része.
A Clathrus archeri valódi „trükkje” a szagában rejlik. Amikor a csápok teljesen kinyílnak, erős, rothadó húsra emlékeztető bűzt kezdenek árasztani. Ami az ember számára undorító, az a természetben rendkívül hatékony stratégia. A szag odavonzza a legyeket és más dögevő rovarokat, amelyek táplálékot keresve rászállnak a gombára.
A csápok felszínén ragadós, spórákkal teli anyag található. Amikor a rovarok érintkeznek vele, a spórák rájuk tapadnak. Ezután a legyek tovább repülnek, és észrevétlenül új helyekre juttatják el a gomba szaporítóanyagát. Így terjed ez a különös élőlény – nem szépséggel vagy illattal csábítva, hanem a bomlás illúziójával.
A furcsa alakja miatt egy másik nevet is kapott: „polipcsápok”. Ez talán kevésbé ijesztő, mint az „ördög ujjai”, de még mindig tökéletesen leírja a megjelenését.
Ahogy a tojásból kibújik és lassan kinyújtja csápjait, az ember könnyen elfelejti, hogy egy gombát lát – inkább úgy tűnik, mintha egy élőlény születésének lenne tanúja.
Érdekes módon a gomba egyetlen – elméletileg – ehető állapota a korai, „tojás” fázis. Ekkor még nincs jelen a kellemetlen szag, és a szerkezete sem olyan taszító. Ennek ellenére ritkán fogyasztják, és általában csak végső túlélési helyzetekben jöhet szóba.
A legtöbb ember számára már a gondolat is visszataszító, hogy olyasmit egyen, ami hamarosan egy ilyen bizarr formává alakul.
Ahogy a gomba életciklusa véget ér, a csápok lassan összeesnek és elbomlanak, alig hagyva nyomot maguk után. Mégis, az élmény, amit nyújt, sokáig megmarad azok emlékezetében, akik valaha is látták.
A Clathrus archeri egyértelműen megkérdőjelezi azt, amit a természetről gondolunk. Hajlamosak vagyunk a természetet szépnek, harmonikusnak és ismerősnek látni. Ez a különös gomba azonban emlékeztet arra, hogy a természet sokszor kiszámíthatatlan, furcsa, sőt néha kifejezetten nyugtalanító.
És talán éppen ez teszi annyira lenyűgözővé.
Ha tehát egyszer az erdőben sétálva vörös, karomszerű „ujjakat” látsz kibújni a földből, érdemes egy pillanatra megállni – de nem túl közel menni. Nem egy horrorfilm jelenete… de ijesztően közel áll hozzá.
