Richard meglátogatja a lányát nyolcvanadik születésnapja alkalmából, ám Deidre könnyek között küldi el őt. Richard sejti, hogy valami nincs rendben – és sajnos igaza van.
Richard idegesen dobolt az ujjával a kormányon, miközben a csendes külvároson hajtott keresztül. Az út, amelyen most haladt, nem volt ismeretlen – valaha minden Hálaadáskor végigment rajta, amikor Deidre meglátogatta őt és a feleségét.
De mióta elveszítette a nejét négy éve, ezek a látogatások abbamaradtak. Maradtak a heti telefonhívások, a rövid nevetések a vonal túloldalán, de a valódi közelség eltűnt.
Most azonban Richard úgy döntött, ideje meglepni a lányát. Nyolcvanéves lett. “A nyolcvan nagy dolog!” – gondolta magában, miközben megállt Deidre háza előtt. Kilépett az autóból, mély levegőt vett, és megnyomta a csengőt.
Deidre kinyitotta az ajtót – könnyes szemekkel. – Apa? Mit keresel itt? – kérdezte elcsukló hangon. – Meglepetés! – kiáltotta Richard, kitárt karokkal. – Gondoltam, együtt ünnepeljük meg a születésnapomat… a nyolcvanat!
A hangja azonban hamar megtört. Látta, hogy Deidre arca sápadt, a tekintete riadt. – Mi történt, drágám? Miért sírsz?
– Semmi… minden rendben – próbálta elrejteni a könnyeit Deidre, erőtlen mosollyal. – Csak… nem számítottam rád. Most nem alkalmas. Munka van, sok munka. Később felhívlak, jó? Bocsáss meg.
Azzal becsukta az ajtót. Richard dermedten állt. Valami nem stimmelt. Nem hagyta annyiban. Kicsit hátrébb húzódott, megkerülte a bokrokat, és óvatosan bekukkantott az ablakon. Két sötét alak állt a nappaliban. Kemény arcél, fenyegető testtartás.
– Ki volt az? – kérdezte az egyik, rekedten. – Csak egy gyerek… a szomszédból. Csengetett és elszaladt – hazudta Deidre, remegő hangon. – Térjünk vissza a lényegre – mondta a másik. – Már hat hónapja késik a hitellel. Marco úr kezd türelmetlen lenni.
– Kérek még egy kis időt! Télen biztosan beindul az üzlet! – könyörgött Deidre. – Az idő az, ami elfogyott, aranyom – húzott elő egy pisztolyt a férfi.Richard dermedten figyelte, ahogy a lánya veszélybe sodródik.
A férfi visszatette a fegyvert, majd parancsot adott társának: – Nézz körül, hátha van valami értékes. Deidre sírva tiltakozott, de nem volt választása. A férfiak elvitték az értékes eszközöket, majd távoztak.
Richard követte őket. Egy két szintes, lepusztult téglaépülethez értek a belvárosban. Bár úgy tűnt, zárva van, az ajtó nyitva volt. Richard bement. Odabent több kemény arcú férfi ült, köztük egy, akinek bal szemöldöke fölött ronda heg húzódott. Ő lehetett Marco.
– Azért jöttem, hogy beszéljek a lányom adósságáról – mondta Richard határozottan. Marco érdeklődve nézett rá. – 80 ezer dollárt vett fel tőlem. Soha nem tudott fizetni. – Nekem van 20 ezrem… a megtakarításaim – nyögte Richard.
Marco csak nevetett. – Ez semmi. De van egy másik lehetőség… Kiderült: Marco és társa csempészésre akarták felhasználni Richardot. Egy „ártatlan nagypapa” – kit gyanúsítana?
Richard nem látott más megoldást. Elvállalta. Ám amikor a határ közelében megállt egy benzinkútnál, észrevette, hogy egy rendőrautó mellé parkolt le. A kutya a hátsó ülésen azonnal ugatni kezdett. Baj volt.
Richard menekülni kezdett. GPS-t a zsebébe vágta, és padlógázzal száguldott a közeli erdő felé. Végül azonban elvesztette az uralmat a kocsi fölött – a jármű egyenesen egy folyóba csúszott. Pánik, hideg víz, emelkedő vízszint.
Richard utolsó erejével kimenekült, megmenekült… de elvesztette a „rakományt”. Másnap: a bankban. – Jelzálogot akarok a házamra. Azonnal. A lányom bajban van.
Visszatért Marco klubjába, pénzzel a hátizsákjában. Deidre a klub előtt futott elé: – Nem hagylak egyedül ezekkel az emberekkel, apa. Nem tudom, hogyan derítetted ki mindezt, de veled akarok lenni.
Odabent Marco dühödten fogadta őket. Amikor Richard bevallotta, hogy a csempészárut a folyóba fullasztotta, Marco fegyvert rántott – előbb Deidre-re, majd Richardra célozva.
Ám ekkor megszólaltak a szirénák. Rendőrök özönlöttek be, lövések dördültek. Richard és Deidre az asztal alatt húzódtak meg. Végül Marco megbilincselve került elő. A mentőben Richard zihálva próbált megnyugodni.
A rendőr elárulta: a folyóban talált autó segített leleplezni az egész bűnbandát. Richard megkönnyebbült. Nemcsak a lánya menekült meg, de a rosszfiúk is rács mögé kerültek. – Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe – zokogta Deidre.
– Nem tudtam, hogyan mondjam el, hogy kudarcot vallottam. – Nem vagy kudarc! – nézett rá szelíden Richard. – Csak az vall kudarcot, aki feladja. És te nem adtad fel. Apa és lánya egymás karjába borultak.
A múlt sebei lassan gyógyulni kezdtek – hiszen újra egymásra találtak.
