Amikor Laura a terhessége nyolcadik hónapjában elment a szokásos ultrahangvizsgálatra, még egyetlen pillanatig sem gondolta, hogy azon a napon az egész élete összeomolhat.
Azt hitte, az orvos majd mosolyogva közli vele, hogy a kisbabája szépen fejlődik.
Ehelyett Marta doktornő néhány másodpercig mozdulatlanul nézte a monitort, majd hirtelen elsápadt.
Újra végigvezette a vizsgálófejet Laura hasán, megváltoztatta a készülék beállításait, közelebb hajolt a képernyőhöz, és olyan hangon szólalt meg, amit Laura még soha nem hallott tőle:
– Istenem…
Laura szíve azonnal hevesebben kezdett verni.
– Doktornő? Mi történt? Baj van a babával?
Marta nem válaszolt rögtön.
Levette a kezét a készülékről, kikapcsolta a hangot, majd Laura szemébe nézett.
– Laura, most nagyon figyelj rám. Nem mehetsz haza.
– Tessék?
– És semmiképpen ne menj vissza a férjedhez.
Laura megdermedt.
– Miért? Mi köze ennek a férjemhez?
A doktornő néhány másodpercig hallgatott, aztán lassan Laura felé fordította a monitort.
– Előbb még néhány vizsgálatot kell elvégeznünk. De egy dolgot már most meg kell ígérned nekem.
– Mit?
– Hogy nem hívod fel Viktort. Nem találkozol vele. És nem mondod el neki, hogy mit találtunk.
Laura akkor még nem értette, miért beszél az orvos úgy, mintha veszélyben lenne.
Pedig néhány órával később már ő maga is attól rettegett, hogy talán soha nem ismerte igazán a férfit, akivel évek óta együtt élt.
Laura huszonkilenc éves volt, és régóta álmodott arról, hogy anya lesz. Amikor megtudta, hogy kisbabát vár, úgy érezte, végre minden a helyére került.
Viktor az első hónapokban tökéletes férjnek tűnt.
Reggelente reggelit készített neki, elkísérte az orvosi vizsgálatokra, esténként megsimogatta Laura hasát, és mindig azt mondta:
– Te és a baba vagytok a legfontosabbak nekem.
Minden ultrahang rendben volt. A vizsgálatok nem mutattak problémát, a baba megfelelően fejlődött.
Laura boldog volt.
Egészen a nyolcadik hónapig.
Aznap Viktor is vele akart menni az ultrahangra, de indulás előtt telefonáltak neki a munkahelyéről.
– Sajnálom, szerelmem – mondta. – Nem tudok veled menni. De azonnal hívj fel, amint kijössz az orvostól, rendben?
Laura mosolyogva bólintott.
– Persze.
Fogalma sem volt róla, hogy néhány órával később már egy kórházi szobában fekszik, és az orvos azt mondja neki, hogy a férje talán megpróbálta megmérgezni.
A vizsgálat után azonnal további teszteket végeztek rajta.
Vért vettek tőle, infúziót kapott, és folyamatosan figyelték a baba szívverését.
Közben Viktor egyre többször telefonált.
Először kedves üzeneteket küldött.
„Minden rendben, szerelmem?”
„Nagyon aggódom érted.”
„Mikor jöhetek érted?”
Aztán a hangnem hirtelen megváltozott.
„Miért nem válaszolsz?”
„Kivel beszélsz?”
„Én is bemegyek a kórházba.”
Laura remegő kézzel nyúlt volna a telefonjáért, de Marta doktornő megállította.
– Ne válaszolj neki.
– De ő a férjem…
– Pontosan ezért kell most nagyon óvatosnak lenned.
Laura értetlenül nézett rá.
Néhány perccel később a doktornő visszatért a laboreredményekkel.
Az arca komoly volt.
– Laura, találtunk valamit a véredben.
– Mit?
– Egy olyan anyagot, amelynek nem szabadna a szervezetedben lennie.
Laura torka összeszorult.
– Gyógyszer?
– Nem. Legalábbis nem olyan mennyiségben, ahogy nálad jelen van. Az eredmények alapján ez az anyag fokozatosan került a szervezetedbe. Nem egyszeri mérgezésről beszélünk.
Laura elsápadt.
– Mióta?
– Valószínűleg hetek óta.
A szoba hirtelen túl csendes lett.
Laura csak a saját szívverését hallotta.
– És a babám?
Marta egy pillanatra lehajtotta a fejét.
– Az ultrahangon azt láttam, hogy a baba oxigénellátása már egy ideje nem megfelelő. Ha ma nem jössz be, nem tudom, mi történt volna.
Laura szemébe könnyek szöktek.
Aztán hirtelen eszébe jutott valami.
– A tea…
– Milyen tea?
– Viktor minden este készített nekem egy gyógynövényes teát. Azt mondta, segít aludni, és csökkenti a stresszt.
Marta arca megváltozott.
– Csak te ittad?
Laura bólintott.
– Igen. Viktor soha nem ivott belőle. Mindig azt mondta, hogy ő nem szereti, mert túlságosan elálmosítja.
A doktornő azonnal felállt.
– Ne igyál belőle többet.
Néhány perccel később a rendőrséget is értesítették.
Amikor Viktor megérkezett a kórházba, dühösen követelte, hogy láthassa a feleségét.
– A feleségemről van szó! Be akarok menni hozzá!
A rendőrök azonban feltartóztatták.
Amikor megkérdezték tőle, pontosan milyen teát adott Laurának, Viktor először nyugodtan válaszolt.
– Egy teljesen hétköznapi gyógynövénykeverék. Gyógyszertárban vettem.
De a laboratóriumi vizsgálat hamarosan mindent megváltoztatott.
A teában olyan erős hatóanyagot találtak, amely kis adagokban álmosságot, gyengeséget és légzési problémákat okozhatott, hosszabb időn át pedig súlyosan veszélyeztethette az anya és a magzat egészségét.
Laura összetört.
A férfi, akiről azt hitte, hogy mindenkinél jobban szereti, hónapokon keresztül minden este mosolyogva adta oda neki azt az italt, amely közben lassan tönkretette a szervezetét.
Viktort őrizetbe vették, és megindult ellene a nyomozás.
Laura állapota néhány nap alatt javulni kezdett, de az orvosok úgy döntöttek, hogy a babát nem hagyhatják tovább az anyaméhben.
A kislány korábban született meg a vártnál.
Kicsi volt és törékeny, de élt.
És ami a legfontosabb: sikerült megmenteni.
Egy hónappal később Laura már a karjában tartotta a gyermekét.
A baba halkan szuszogott, Laura pedig könnyes szemmel nézte az arcát.
Marta doktornő ekkor belépett a szobába.
Laura sokáig hallgatott, majd megkérdezte:
– Miért mondta nekem azon az ultrahangon, hogy ne menjek haza?
Marta egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Mert láttam valamit, amit már korábban is láttam egy másik betegnél.
– Mi történt vele?
A doktornő elhallgatott.
– Túl későn érkezett hozzánk.
Laura megszorította a kezében alvó kislánya apró ujjait.
Aznap megértette, hogy néha egyetlen furcsa eredmény, egyetlen megérzés vagy egyetlen mondat szó szerint életet menthet.
És miközben a kisbabáját magához ölelte, egyetlen gondolat járt a fejében:
Ha azon a reggelen Viktor is vele tartott volna az ultrahangra, talán soha nem tudta volna meg, mi történik valójában.
