A Felhők Közötti Sikoly – Hosszabbított Átirat.Dominic feje hirtelen Sarah felé fordult, sötét tekintete átszúrta az első osztályú kabint, akár egy éles penge.– Egy nővér – ismételte, alig hallhatóan, de veszélyt sugározva.
– És pontosan mit gondolsz, hogy te tehetsz, amit én még nem próbáltam meg?Sarah torka összeszorult. Nyelt egyet, mielőtt megszólalt, hangja lágy, mégis határozott volt.– Éhes… vagy valami ismerős vigaszt keres.
Dominic állkapcsa megfeszült. – Felkínáltam neki a cumit – hangja először tört meg, egy apró repedés a Romano-birodalom urának páncélján. – Nem fogadja el.Sarah közelebb lépett, ösztöne vezérelte.
– Egyes szoptatott csecsemők nem könnyen szoknak át a cumira. Az anyja…?– Nincs – mondta Dominic, szavait mértékletesen ejtve, de szemében a belső pusztulás árulkodott.A részvét felülírta a félelmet.– Én… még szoptatok – suttogta. – A lányom hat hónapja hunyt el. A testem… soha nem hagyta abba.
Dominic sötét tekintete kitágult, amikor rádöbbent a helyzetre.– Te… felajánlod – hangja veszélyesen halkan suttogott – …hogy szoptasd a fiamat?Sarah arcát elöntötte a forróság, de a tekintetét tartotta.– Igen. Ha engeded.
A kabinban csend lett. Minden utas megdermedt, érezve a pillanat súlyát.Dominic, a könyörtelen bűnszervezeti vezető, bámulta a reszkető nőt, aki a legintimebb cselekedetet ajánlotta fel neki. Senki sem tett még ilyet érte. Soha.
Végül kilélegzett, vállai alig láthatóan ereszkedtek le.– A mosdó – mondta rekedten. – Privát.Marco Első Béke-pillanataA mosdó ajtaja csukódott Sarah mögött, kezét reszketve.– Ez őrület – motyogta.
Mégis mozdulatai precízek, automatikusak voltak – egy anya reflexei, akiknél az ösztön sosem halt meg.A csecsemő sírása elcsendesedett, amint megérezte a jelenlétét. Ösztönösen keresett, kétségbeesetten.
Amikor rátapadt, Sarah halkan felsóhajtott – egy hang, melyben fájdalom, gyász és megkönnyebbülés keveredett. Könnyei végigcsorogtak az arcán.– Rendben van – suttogta, simogatva a puha arcot. – Rendben van, kicsim.
Kint Dominic keze ökölbe szorult, hallva a váratlan, csodás csendet. Fia első nyugodt lélegzetét. Az első pillanatot fájdalom nélkül.Tizenöt perc múlva Sarah kilépett, alvó Marcoval a karjában. Dominic úgy érezte, mintha az egész világát felemelték volna.
– Rendben van? – suttogta, hangja nyers volt.– Tökéletes – motyogta Sarah. – Jól evett.Dominic odanyúlt, hogy visszavegye Marco-t, de ujjai Sarahéihoz értek. Gyengéden. Tiszteletadón.– A neved – mondta.
– Sarah – felelte ő.– Sarah… – ízlelgette a nevet, mintha fogadalmat jelentene. – Tartozom neked.– Nem. Semmivel sem tartozol.– A világomban – mondta halkan –, a tartozások sorsokká válnak.
A szíve kihagyott egy ütemet. Valami a hangjában egyszerre volt izgalmas és félelmetes.– Szeretném rendesen megköszönni – tette hozzá, egy kártyát csúsztatva a kezébe. – Vacsora. Amikor leszállunk.
Sarah-nak el kellett volna utasítania. De amikor ujjaik érintkeztek, valami tagadhatatlan szikra pattant ki.– …Csak vacsora – suttogta.– Egyelőre – mondta, lassú, pusztító mosollyal, amely többet ígért.
A Don Udvara.Két nappal később Sarah egy fekete SUV-ban találta magát, néma testőrök kísérték egy kastélyhoz, amely a hatalom erődjéül magasodott.Dominic a gyermek szobában várta. Marco sírása átszúrta a levegőt – gyenge, rettenetesen törékeny.
– Semmit nem fogad el – mondta Dominic, hangja megremegett. – Az orvosok tápszivattyúról beszélnek. Nem engedhetem, hogy szenvedjen. Kérlek, Sarah. Segíts neki.Sarah-nak el kellett volna menekülnie, sikítania kellett volna. De Marco fájdalma szétzúzta az ellenállását.
– Segíteni fogok – suttogta. – Egy hétre.Dominic bólintott. – Szerződést készítünk. Itt biztonságban leszel.Amikor felemelte Marco-t, aki azonnal a mellkasához simult, mintha otthonra talált volna, Dominic így mormolta:
– A régi családokban… aki eteti a Don gyermekét, szentnek számít.Sarah borzongott. – Szent? Mit jelent ez?Tekintete sötétedett az intenzitástól.– Azt jelenti, hogy a védelmem alá tartozol. A világ téged az enyémnek fog látni.
– Én… nem így látom – suttogta.– De ők majd igen.A Gyógyulás Egy HeteNégy nap alatt a kastély a csendes kétségbeesés és gyengéd csodák szentélyévé vált.Sarah háromóránként etette Marco-t. Színe, élete, ereje visszatért. Dominic minden etetésnél figyelt – csendben, áhítattal, képtelenül levenni a szemét róla.
Egy éjszaka, amikor Marco elaludt, Dominic csendben közelítette meg.– Megmentetted.– Csak megetettem – felelte halkan.– Nem – suttogta. – Békét adtál neki. Nekem… békét adtál.Lélegzete elakadt.– Dominic…
– Maradj – suttogta, egy hajtincset simítva arcáról. – Nem örökre. Csak… egy kicsit tovább.Sarah-nak nemet kellett volna mondania. De a szavak kiszöktek.– Félek.– Én is – vallotta be. – De még jobban félek az élettől nélküled.
Megfogta az arcát, és megcsókolta. Lassan. Mélyen. Finoman. Egy férfi csókját, aki ritkán érintette a gyengédséget. Ő elolvadt, hónapok óta először érezte magát igazán élőnek – és félt.A Támadás
A negyedik reggelen káosz tört ki. Lövések, füst, sikolyok.Dominic berontott a gyermek szobába, Marco-t a mellkasához szorítva.– Támadják a birtokot. A Moretti család… téged akarnak, Sarah.– Engem? Miért?
– Megszoptad a fiamat – mondta Dominic szorosan. – Ez értékessé tesz. Zsarolási eszköz. Célpont.Mielőtt válaszolhatott volna, egy újabb robbanás rázta meg a kastélyt.Dominic megragadta a vállait. – Visszajövök érted. Bármi történik.
Luca Sarah-t és Marco-t az alagsori menedékhelyre vonszolta. De az acél nem tarthat örökké. Füst szivárgott be.– Fuss! – kiáltotta Teresa. – Vidd a babát!Sarah a sötétbe menekült.Percekkel később kezek ragadták meg az erdőben.
Victoria CsapdájaEgy díszes hálószobában ébredt, csapdába esve. Victoria Moretti, riválisa, hideg kegyetlenséggel mosolygott.– Felbecsülhetetlen vagy – dorombolta Victoria. – A szent dajka – a kulcs Dominic ellen.
– Marco-nak nem ártasz – mondta Sarah, hangja remegett.Victoria tekintete éles lett. – A gyerek éljen. Te? Zsarolási eszköz vagy.Szürkületkor Victoria az ablakhoz vonszolta.– Nézd – dorombolta. – A Donod megérkezett.
Kint Dominic fegyvertelenül állt az udvaron, kész mindent feladni érte.– Engedjétek el őket! – kiáltotta. – Aláírom a birodalmam. Mindenét.Sarah lélegzete elakadt. Mindenét felajánlja – a hatalmát, a világát – érte és Marco-ért.
Victoria felnevetett. – Öld meg – suttogta Sarah.– Nem – mondta Victoria, mosolyogva. – Előbb azt bántom, amit szeret.Pisztolyt szorított Sarah halántékához.Dominic arca ragadozó dühbe torzult – de Sarah cselekedett. Harapott, elfordult, küzdött. A pisztoly elsült.
Dominic emberei berontottak, és kitört a káosz. Lövések, törött üveg.Végül Dominic Victoria-t a földre szorította.– Hozzá mertél érni a családomhoz – morgott. – Hozzá, ami az enyém.Sarah megragadta a karját. – Ne veszítsd el magad. A férfit kell megőriznünk, nem a szörnyet.
Lassan Dominic leengedte a fegyvert.– Vigyétek a Tanácshoz – parancsolta.Victoria sikoltozva vonszolódott el.Dominic Sarah felé fordult, remegve.– Azt hittem, elveszítettelek. Felégetném a világot érted… érte.
Ő gyengéden megérintette az arcát. – Megtaláltál minket.Megcsókolta, mintha újra kóstolná az életet.Új ÉletDominic lemondott Don-i pozíciójáról. Unokaöccse vette át a helyét. Sarah védelmet kapott – nem bűnözéstől, hanem hálától.
Hat hónappal később, egy montanai kis templomban, Sarah egyszerű fehér ruhában sétált az oltárhoz. Marco, dagi és nevetgélve, Teresával állt mellette.Dominic az oltárnál várta, tekintete lágy csodálattal.– Megmentettél – suttogta.
– Nem – mosolygott ő. – Mi egymást mentettük.Csendesen, törvényesen, szeretettel házasodtak.Aznap éjjel, Montana csillagai alatt, Dominic megcsókolta és így suttogta:– Sarah Romano… a fiunk éhes.
Ő nevetett. – Akkor menjünk, etessük meg.Béke és nyugalom honolt otthonukban, távol az erőszaktól és félelemtől. Sarah megállt, az égre nézett, az útra, a sorsra, amit sosem várt.– Otthon vagyok – suttogta.
Hosszabb Folytatás – Az Árnyak VisszatérnekDe a Romano világában a béke sosem tart sokáig.Hét héttel később egy fekete limuzin gördült csendesen Montana birtokuk széléhez.Belülről egy ismerős, hideg hang szólt a titkos telefonba:
– Dominic Romano lehet, hogy visszavonult… de a játék még nem ért véget. Ő még mindig a mi kezünkben van, manipulálásra.Sarah, aki nem sejtette, hogy minden mozdulatát figyelik, Marco-t ringatta, boldogan és elégedetten.
És a távolban a szél suttogott valamit, amit ő még nem hallhatott…A vihar nem múlt el. Csak várt.
