– Hogy érted, hogy nem engedsz be a lakásodba? – kérdezte Margarita hitetlenkedve, és ösztönösen a hasára tette a kezét. – A hetedik hónapban vagyok. Bármikor szülhetek! Raisza mozdulatlanul állt a saját lakása ajtajában, pontosan a küszöbön.
Nem hátrált, nem engedett. Elállta az utat, mint egy fal. A folyosón két hatalmas bőrönd és több kartondoboz sorakozott, mintha már eldőlt volna, hogy Margarita beköltözik. A bő tunika alatt a terhes has félgömbként domborodott – lehetetlen volt nem észrevenni.
– Nem engedlek be – mondta Raisza halkan. – Ez az én lakásom.Margarita pislogott, mintha nem értené a szavakat.– Rája, te megbolondultál? Sztyopa a férjed. Akkor ez közös lakás. Én meg a húga vagyok. Nincs hol laknom!
Raisza szája sarkában fáradt mosoly jelent meg.– Volt a férjem. Három hete beadott válás. És a lakás nem közös. A nagynéném ajándékozta nekem még a házasság előtt. Az ajándékozási szerződés az én nevemen van.
Margarita idegesen megrázta a fejét, majd egy lépéssel közelebb ment, mintha egyszerűen át akarna jutni mellette.– Ne csináld ezt velem! Nem dobhatsz ki egy terhes nőt az utcára!Raisza felemelte a kezét.
– Állj. Sajnálom, tényleg. De ez nem az én problémám. Ott vannak a szüleid. Ott van a bátyád. Ott van a gyerek apja is. Miért kellene nálam laknod?– Vadik elhagyott… – mondta Margarita sértetten. – A szüleimnél nincs hely. Sztyopa meg azt mondta, hogy te biztos beengedsz. Három szobád van, egyedül élsz!
A név hallatán Raisza hangja lehűlt.– Sztyepan mondta? Az a Sztyepan, aki hónapokig terrorizált, hogy írassam rá a lakást? Aki ordított, hogy kapzsi vagyok, mert nem akarok osztozkodni?– Jó, kicsit túlzásba vitte…
– Kicsit? – Raisza idegesen felnevetett. – Nyugtatót szedtem miatta. Előbb részesedést követelt, aztán eladást, majd ide akarta költöztetni a szüleit. Amikor nemet mondtam, válással zsarolt. Hát megkapta.
Ekkor jelent meg a lépcsőn Nyina Pavlovna, Margarita anyja. Szigorú kosztümben volt, arca feszült, hangja parancsoló.– Raisza, jó hogy itthon vagy. Segíts Ritának bevinni a holmiját.– Nem viszek be semmit – felelte Raisza szárazon. – Nem költözik ide.
– Hogyhogy nem? Hiszen megbeszéltük!– Maguk egymás közt. Nélkülem.Az anyós rosszallóan összeszűkítette a szemét.– Önző vagy. Neked nagy lakásod van, ő meg várandós nő. Ez elemi emberség.
– És hol volt az emberségük, amikor a fia sértegetett? – csattant fel Raisza. – Amikor kidobálta a holmimat az ablakon?– Ne túlozz. Sztyepan érzelmes. Férjként joga volt számítani valamire.– Nem volt joga – mondta Raisza határozottan. – Ez az én különvagyonom. A törvény szerint is.
– Majd a bíróság eldönti.Raisza felnevetett.– Már eldöntötte. Be sem fogadták a keresetet. Ezért volt ez az egész színjáték.Margarita ekkor megpróbált elsurranni mellette.– Rája, csak menjünk be… beszéljük meg…
– Nem.Raisza lehajolt, megragadta az egyik bőröndöt, és teljes erőből a lépcső felé hajította. A második bőrönd és a dobozok követték.– Rendőrt hívok! – sikította Nyina Pavlovna.– Hívja – lihegte Raisza. – És mondja el, hogyan próbáltak engedély nélkül beköltözni egy idegen lakásba.
Az ajtó becsapódott. A zár kattant.Raisza a falnak dőlt. Reszketett az adrenalintól, de belül könnyű volt. Szabad.Két hónappal később a válást kimondták. A lakás maradt az övé. Sztyepan hazugságai visszaütöttek, Margarita története kibukott. Mindenki megfizette a maga árát.
Egy kávézóban Raisza felemelte a csészéjét.– Az új életre. Arra, hogy megtanultam nemet mondani. És amikor egy idegen férfi virággal lépett oda hozzá, Raisza már tudta: aki megvédi a határait, azt az élet végül megjutalmazza.
